Nemzetközi labdarúgás

Mourinho nem kér bocsánatot a doktornőtől

 ""

“Én döntöm el, hogy ki ül a kispadon, és ki nem. Én választok. Minden héten határoznom kell erről. Hét asszisztensem van, de csak négy lehet ott a kispadon. Négy szertárosból csak egy ülhet a padon. Komoly orvosi részlegünk van, de csak ketten segíthetnek a meccsen. Jon Fearn és Dr. Carneiro nem lesznek velünk Manchesterben. A kérdés az én hatáskörömbe tartozik, és én így döntöttem. A jövőben még változhat a helyzet velük kapcsolatban. Ha valaki azt gondolja, hogy az edző és két orvosa közötti nézeteltérés rányomhatja a bélyegét a felkészülésünkre, annak fogalma sincs a dolgok menetéről a futballban" – zárta rövidre mondandóját a a Special One.

Mourinho amiatt rúgta össze a port az egészségügyi személyzet két tagjával, mert azok befutottak a pályára anélkül, hogy teljes biztonsággal meg lettek volna győzödve arról, hogy Eden Hazardnak szüksége van az ápolásra a Swansea elleni, hazai bajnoki (2-2) hosszabbításában. A portugál arra panaszkodott, emiatt nyolc mezőnyjátékossal tudott csak védekezni a második félidő eleje óta egyébként is emberhátrányban futballozó Chelsea a szabadrúgást követő kontránál, hiszen a belga játékosnak – hiába nem volt komoly a baja – a szabályok értelmében le kellett jönnie az oldalvonal mellé. "Ha orvos vagy, akkor is értened kell a játékot" – hangsúlyozta a meccset követő interjújában a tréner.

Hazard problémája valóban csak az első egy-két pillanatban tűnt súlyosnak, ugyanakkor a helyzet korántsem volt egyértelmű. Már csak azért sem, mert Michael Oliver játékvezető is úgy látta, nem szabad kockáztatni, és jelzett is Carneiróék felé, hogy jöhetnek be a pályára.

Sokak szerint Mourinho túlságosan is szigorúan ítélte meg az ügyet, arról nem is beszélve, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakat is használva, ország-világ előtt lehordta a kollégáit a pálya mellett. A portugál azonban semmit sem bánt meg.

“Nem a most történtekből kellene kiindulni, hanem abból, hogy a legtöbb munkatársammal közvetlen viszonyban vagyok, remek a kapcsolatom a Paco Biosca vezette orvosi különítménnyel. Normális esetben a menedzser csak akkor hozza szóba a doktorokat, ha túl sok a sérülés, de tőlem rengeteg elismerést is kaptak az elmúlt két évben, és ez nem merül feledésbe."

Eva Carneiro a hírek szerint egyelőre a háttérben kap szerepet, s bár továbbra is a klubnál maradhat, de nem vehet részt a meccseken, edzéseken, és a csapat szállására sem teheti be a lábát. Az utánpótlás-akadémia orvosa, Julian Redhead veheti át a helyét a kispadon.

ÍGY DÜHÖNGÖTT MOURINHO A DOKTORNŐVEL: